Trianoni emlékmű
Maróti Géza építész-iparművész úgy tervezte meg a Zebegény fölötti Kálvária-dombon található „Országzászlót” és „Hősiemléket”, hogy az egész együttes („Nemzeti Tragédiák Emlékhelye”) a Duna felől már több kilométeres távolságból látható legyen.
1960-as években az országzászló-építményt kilátóvá alakították át, eredeti funkcióját pedig elhallgatták. 1996-ban az egyik oszlopon emléktáblát helyeztek el, felidézve a trianoni békeszerződést, majd megkezdődött a komplexum helyreállítása, az ezredforduló óta pedig ismét trianoni emlékhelyként működik. 2000. június 4-én hivatalos emlékünnep keretében avatták fel, és a történelmi Magyarország egyes régióiból hozott földet helyeztek el a talapzatánál.
Az emlékhelyegyüttes másik végén, a Kálvária-kápolnában felszentelték a „Nemzeti Emlékezés Harangját”.
Az emlékhely központi oszlopából emelkedik ki a félárbócra eresztett országzászló, a környező négy kőoszlop tetején pedig országalmára emlékeztető, kettős kereszttel ellátott fémgömböket erősítettek. (trianon100.hu)
Kós Károly kilátó
A Trianoni emlékmű mellett megtalálható a zebegényi hegyen a Kós Károly kilátó, melyet 2015 nyarán avatták fel. A terveket Csóka Árpád készítette, felépítése alapján leginkább templomra hasonlít. A kilátót Kós Károlyról nevezeték el, a vörösfenyő torony alsó része székely kaput formáz, ezzel is tisztelegve az építész erdélyi származása előtt.
A kilátóról csodás látvány nyílik Zebegényre, a Dunára és a Pilisre. Az emlékmű és a kilátó néhány perc sétára található Zebegény főterétől, így akár kisgyermekkel is könnyen meglátogatható.
Julianus kilátó - Hegyestető
A Hegyestető 482 méter magas csúcsán álló, csaknem tizenöt méter magas, középkori bástyát idéző Julianus-kilátó a Dunakanyar legszebb körpanorámáját kínálja. Tetőjéről nemcsak a Dunára, a belső Börzsönre is páratlan kilátás nyílik. A tornyot 1939-ben az Encián Turista Egyesület építette 25. évfordulója alkalmából, emléküket tábla őrzi a kilátón. Az egyesület annak idején minta turisztikai térséget hozott létre a Börzsönyben, és szívesen nevezetty el helyeket magyar történelmi személyiségekről. A Julianus -kilátó és környezete rekonstrukciós munkálatainak kivitelezésében jelentős szerepet vállalt az Ipoly Erdő Zrt.
GPS: 47.784049, 18.933697
Túraajánlat:
A Hegyes-tető (482 méter) Zebegényből is, Nagymarosról is elérhető. A távolság is hasonló, körülbelül négy kilométer oda, ugyanannyi vissza. Zebegényből a sárga, Nagymarosról a kék jelzésen kell menni.
Egyéb praktikus információk:
Az útvonal télen-nyáron járható. A Hegyes-tetői szakasz meredek, nedves időben csúszós. Túracipő használata ajánlott. A tanösvény szakaszonként is bejárható. Aki a teljes útvonal bejárásához szükségesnél kevesebb időt tud eltölteni a környéken, a túra több pontjáról elérheti a tanösvénnyel párhuzamosan futó Panorámautat, amelyen visszatérhet a kiindulóponthoz. A fáradalmak kipihenésére az útvonal mentén több pihenőhely áll rendelkezésre. Ha segítségre van szüksége, küldjön sms-t az erdésznek: +36/20/468-7071.
(Forrás: http://erdeikirandulasok.hu/julianus-kilato-a-hegyesteton)
Törökmezői tanösvény, Turistaház – Kaland és Kis-Állatpark
Mit érdemes tudni a tanösvény bejárásához?
- Az útvonal jelzése: zöld T
- Kiindulópont: Törökmező (É. sz. 47° 49,774′; K. h. 18° 56,725′); Nagymaros – hajóállomás (É. sz. 47° 47,335′; K. h. 18° 57,634′)
- Az útvonal hossza: 6,5 km
- A bejárás időtartama: 3 óra
Egyéb praktikus információk: Az útvonal télen-nyáron járható. A Hegyes-tetői szakasz meredek, nedves időben csúszós. Túracipő használata ajánlott. A tanösvény szakaszonként is bejárható. Aki a teljes útvonal bejárásához szükségesnél kevesebb időt tud eltölteni a környéken, a túra több pontjáról elérheti a tanösvénnyel párhuzamosan futó Panorámautat, amelyen visszatérhet a kiindulóponthoz. A fáradalmak kipihenésére az útvonal mentén több pihenőhely áll rendelkezésre. Ha segítségre van szüksége, küldjön sms-t az erdésznek: +36/20/468-7071.
Hogy juthatunk el a tanösvényre?
- Gyalogosan – Nagymarosról a kék + (3,5 km) vagy a kék sáv (4 km) turistajelzésen
- Gyalogosan – Zebegényről a sárga sáv jelzésen (3,5 km)
- Kerékpárral és gépkocsival – a 12. számú főút felől Kismaros után Kóspallag és Nagyirtáspuszta felé leágazó útról Törökmező felé letérve
(forrás: http://erdeikirandulasok.hu/torokmezoi-tanosveny)
Törökmezőn található a Törökmező Turistaház – Kalandpark és Kis-Állatpark.
További információk itt találhatóak: